Amikor Taketoshi Nojima a jövőről álmodozik, összehajtogatható értelemben teszi azt. A Kyoto Egyetem tudósának inspirációja az origamiból fakad. Amit sokan csak hobbinak tekintenek, a tekervényesen meghajtogatott papírlapokból törékeny objektumokat létre hozó japán népművészet, szárnyakra kapott a tudósok, matematikusok és mérnökök újkeletű lelkesedésétől, amely egyre nagyobb méreteket ölt.
Üdvözlöm a kedves látogatót! E honlap célja eddigi papírhajtogató tevékenységem legjavának bemutatása. Bepillantás nyerhető például könyveim tartalmába, a galériában pedig megtekinthető több általam hajtogatott origami figura fotója (saját és mások által tervezett modellek egyaránt). Néhány modellem elkészítésének leírása szabadon hozzáférhető, és számos további diagrammot kínálok megvásárlásra.
Japán nyelven az 'Origami' egyszerűen papírhajtogatást jelent. Az origami eredetére egyértelmű bizonyíték nincs, egyes feltételezések szerint Kínából vagy Koreából került át Japánba. Az első feljegyzések az 1600-as évek végéről származnak. Régen a papír értéket képviselt, ezért különleges, ünnepi szertartásokhoz készítettek hajtogatásokat. Ebből adódóan a hajtogatások kötöttek, merevek voltak. Később, ahogy a családokban a generációk egymásnak átadták a tudásukat, a hajtogatások egyszerűsödtek, kialakultak bizonyos hajtogatás alaptípusok.
Az első alapanyagaim színes fénymásoló- és újságpapírok voltak. 2002-ben kezdtem a teástasakokat használni. A papírfigurák saját ötletek alapján készülnek otthon, szabadidőmben. A sík felületek kialakításához egyedi téglákat készítettem az alapelemekből. A hagyományos origami technikával főleg ősállatokat készítettem.
A Pécsi Origami Kör 1990-ben alakult meg Pécsett, a Várostörténeti Múzeumban. Egy évre rá befogadott minket a KPVDSZ Művelődési Ház (ma KPVD Közművelődési Alapítvány), ahol az óta is működünk. Az évek során több mint 20 origami kiállítás megszervezésében és elkészítésében vettünk részt: a megyében Pécsváradon, Bonyhádon és az ország nagyvárosaiban- Szegeden, és Budapesten- egyaránt bemutatkoztunk.